Facebook
Címlap Bőrbútor tudnivalók Milyet válasszak? Néhány szó a lakberendezésről

Milyet válasszak? Néhány szó a lakberendezésről

Az ülőgarnitúra meghatározó eleme a lakásoknak, már csak méretéből fakadóan is, de kényelmi funkciója miatt egyébként is többnyire fő helyre kerül az otthonokban – éppen ezért nem mindegy, hogy milyen típust vásárolunk meg.

Alapvetően elmondható, hogy két szemszögből lehet nézni az ülőgarnitúra vásárlást:

•    A már meglévő bútorok közé szeretnénk behelyezni egy új darabot
•    Az ülőgarnitúra fogja meghatározni, hogy mi kerül még a szobába

Az első esetben egyértelmű, hogy mindig olyan ülőgarnitúrát érdemes választani, amely lakberendezési szempontból sem üt el a többi berendezési tárgytól. Ilyenkor a kényelem mellett fontos a szín és a formavilág.

A második esetben kicsit könnyebb dolgunk van, hiszen ha a nulláról indulunk, akkor az ülőgarnitúra terén teljesen szabadkezet kapunk. Ilyenkor mindössze elég azt meghatározni, hogy modern vagy klasszikus szobát szeretnénk-e berendezni, de ezen felül bármely nekünk tetsző darabot megrendelhetünk.

Ne aggódjon akkor sem, ha úgy érzi, nem tud dönteni – kollegáink segítenek Önnek, hogy megtalálja az igényeinek legjobban megfelelő ülőgarnitúrát! Keressen minket bizalommal!

ülőgarnitúra

klasszikus

modern